ÉLŐ eredmények / Rallye Rádió stream

2021.11.25 16:50 / Egy rendhagyó felállásban

Herczig Patrik újonc versenyzőként édesapja nyomdokaiban lépve, most édesapja autójával indul, ami jelen pillanatban egy egyszeri alkalomra szól, de nem tudja mit hoz a jövő…

Ismét egy murvás verseny nevezési listáján szerepeltek, miért fontos, hogy rajthoz álljatok ezen a futamon is?

A murvás pályákat nagyon szeretjük, sőt még jobban, mint az aszfaltos szakaszokat, ezért sajnálom, hogy kevés ilyen verseny van a bajnokságban, csak egyszer tudunk évente menni.

Tavaly sajnos nem sikerült jól, de ettől függetlenül, nagyon tetszett a verseny, jók a pályák is, a nagy lőtér, a kislőtér, ami most is lesz, nagyon tetszenek. Az idei Veszprém Rallye-val kapcsolatban maradt bennem egy kis hiányosság, mert a nagylőtéren a gyorsasági végén sajnos eltört a féltengelyünk, így kaptunk pár másodpercet, de odáig nagyon élveztük. Kellenének nagyon a murvás kilométerek, ezért szerettünk volna mindenképpen menni.

Ezt a hiányt szeretnéd most pótolni egy hibamentesen versennyel?

Igen, szeretnénk úgy végig érni, hogy tapasztalatot és kilométert gyűjtöttünk.

Hogyan értékeled az idei bajnokságot?

Abszolút hullámvölgy volt a számunkra, az év eleje nagyon nehezen indult, egyből egy technikai problémával, utána egy nagy balesettel, majd onnan kezdtünk el újra építkezni, és kicsit gyorsulni az év második felében. Az utolsó versenyen, a Rallye Hungary-n autót is váltottunk, kipróbáltunk egy Renaultot, teljesen más, mint a Ford, de nagyon tetszett. Sajnos maradt bennünk hiányérzet, mert az én hibámból ott is kiestünk.

Most milyen autóval fogsz indulni?

Ez egy rendhagyó verseny lesz, a Topp Zoliék féle R5-ös Skodával fogunk menni, amivel apáék mentek. Ez a felállás csak erre a versenyre szól, szó sincs arról, hogy  az elkövetkezendő időkben így is marad. Azért szeretnénk ezzel az autóval menni, mert a második baleset óta, kicsit óvatosabban állok neki minden versenynek, óvatosabban is megyek, és úgy gondoljuk, ha egy gyorsabb autó után visszaülünk egy lassabb-ba, akkor azzal gyorsabban fogunk tudni menni. A Mikulás Rallye-n az eredményről nincsen szó, itt csak az a cél, hogy végig érjünk a versenyen, semmilyen kockázatot nem fogunk vállalni, szeretnénk végigmenni, balesetmentesen rutint gyűjteni.

Jövőre milyen autóban láthatunk, mik a tervek?

Ez az amit még én magam sem tudok, szeretnék mindenképpen a Renault-val menni, de sajnos nem tudjuk mit hoz a jövő.

2021.11.30 11:52 / Felfoghatatlan módon lőtt ki a Mitsubishi a kanyarokból
2021.11.28 16:33 / Klausz rajt-cél győzelme
2021.11.28 16:30 / Klausz nem talál legyőzőre
2021.11.28 13:55 / Klausz lépked a rajt-cél győzelem felé
2021.11.28 11:05 / Óriási mezőnnyel rajtolt a 25. jubileumi Mikulás Rallye
2021.11.27 08:17 / Különleges élményben lesz részünk Veszprémben
2021.11.26 15:42 / Örülnénk a szakadó esőnek, vagy a hónak
2021.11.26 11:38 / Nem félünk a hideg víztől!
2021.11.26 11:08 / Minden új lesz
2021.11.25 16:42 / Műsorfüzet 2021
2021.11.25 16:25 / Élünk kicsit a hobbinknak
2021.11.25 09:59 / Búcsúfutam
2021.11.24 17:40 / EVO-val a Mikulás Ralin
2021.11.24 12:07 / Ismerős név, egy ismerős autóval
2021.11.23 14:41 / Méltó idényzáró
2021.11.23 13:16 / Elúszott Mikulás Rallye
2021.10.29 14:30 / Hamarosan!