Hírdetőtábla

ÉLŐ eredmények / Rallye Rádió stream

2020.12.06 12:00 / Hadik minimálisan csökkentette hátrányát - továbbra is Turán vezet

A harmadik, nagylőtéri gyorsaságit az első osztály kihagyta, így a negyedik gyorsaságival, Várpalotán folytatódott a Mikulás Rallye. A pálya pedig gyorsult az első körhöz képest, az eleje jó néhány másodperccel jobbat jött, mint reggel. A leggyorsabb ezúttal Erik Cais volt, aki 2,6 másodperccel volt jobb, mint Hadik András, és majd’ három másodpercet adott Turánéknak. A negyedik helyre Klauszék száguldottak be, mindössze három tizedre Turán mögött. Az ötödik helyre Bútor Robiék, a hatodikra Csomós Mixiék jöttek be. A bajnoki címre még esélyes Vincze hetedikként, Velenczei Ádám kilencedikként zárt, összetettben előbbi hátránya így a hetedik helyen 17,6 másodperc, utóbbié a hatodik pozícióban 16,7 másodperc. Az élen továbbra is Turán Frigyes áll, előnye azonban már csak 1,6 másodperc Cais előtt, igaz a bajnoki értékelésben rá nem kell figyelnie. Sokkal inkább kell az abszolút negyedik helyen álló Hadik Andrásra, kettejük közt a különbség 13,9 másodperc. Az abszolút dobogón egyelőre Turán és Cais mellett Bútor Robit lehet még megtalálni!

2020.12.06 18:54 / Turán Frigyes győzött, Hadik András a bajnok!
2020.12.06 16:29 / Rally a TV-ben
2020.12.06 12:47 / Turán robog – két gyorsaságival a vége előtt tovább nőtt a különbség
2020.12.06 10:38 / Bomba meglepetés a lőtéren
2020.12.06 09:29 / Tovább növelte előnyét Turán a Kislőtéren
2020.12.06 08:34 / Turán kezdett az élen – elkezdődött a Mikulás Rallye
2020.12.05 14:37 / A helyosztók a legvégére maradtak
2020.12.05 10:07 / Kevés arany lesz a Mikulás puttonyában
2020.12.05 10:00 / Jubilálunk a Mikulás Rallye-n
2020.12.04 14:07 / A legjobbal lenne elégedett
2020.12.04 11:36 / Ezúttal pozitív a hozzáállás
2020.12.03 16:38 / Megteremtették a lehetőséget
2020.12.02 22:18 / Dear Entrants,
2020.12.02 11:36 / Csak magukra figyelnek
2020.12.01 14:41 / Mindent egy lapra

Taxi4
Fo pu mix Kft